Rigó Jancsi (1858–1927) muzsikuscsaládba született Pákozdon, s már gyermekként maga is a cigányzenészek sorába lépett. Nemsokára felvették Barcza József (a híres Szimpliciusz) zenekarába, amellyel tizenöt éves korában Kaposvárra került. Az 1870-es évek első felétől fogva ő is egyike volt a somogyi megyeszékhely közismert cigányzenészeinek, de hogy kétségtelen tehetsége önmagában is elegendő lett volna-e a nemzetközi hírnévhez (mint ahogy főnöke és apósa, Barcza Jóska esetében elegendő volt!), az kétséges. Ma már mindenesetre kibogozhatatlan, hogy Rigó „celebsége” mennyiben hatott vissza zenei produkcióinak
fogadtatására, azaz nem azért dicsérték-e a hegedűjátékát, mert személye már amúgy is az érdeklődés középpontjában állt.
Mert Rigó Jancsi elsősorban viharos szerelmi életének köszönhette, hogy nevét az ország határain túl is megismerték. 1882. november 14-én köttetett meg az a házasság, amely később sok bonyodalomhoz vezetett: Barcza prímás igen csinos Mariska leánya hozzáment Rigó Jancsihoz, a banda második prímásához. A lakodalmat a kaposvári Korona fogadóban tartották.
Úgy tűnt, hogy minden rendben van. A két prímás például együtt volt részese 1884-ben az első kaposvári telefonbeszélgetésnek: amikor Dzsida Mihály távírdafőnök kapcsolatot létesített saját lakása és Pécs között, mind Barcza, mind Rigó belehegedült a távbeszélőbe. Nemsokára azonban ellentét támadt vő és após között; „nemhogy egymást, de egymás hegedűjét sem értették meg” (Somogy, 1896. március 22., 1. o.). Rigó és a külföldön is rendszeresen turnézó Barcza-banda útjai a kilencvenes években szétváltak, és az ambiciózus fiatalember önállóan – illetve új zenekarával – a francia fővárosban próbált szerencsét. A Somogy című hetilap 1896. december 27-én megjelent számában aztán a következő tudósítás keltett figyelmet: „Rigó János cigányprímásnak volt a legjobb karácsonya. Megszöktette Chimay herceg feleségét, egy szépséges fiatalasszonyt, ki emellett dúsgazdag, és milliomokkal rendelkezik. Rigó Barcza bandájával ment ki Párizsba, s ott maga alakított bandát egy lengyel gróf pártfogása alatt, s jól ment dolguk; míg a szép hercegné rávetette szemét a szerecsenarcú szülöttre, midőn legszebb nótáit húzta, s belebolondult. Most Sz.-Fehérvárott élvezik a mézesheteket; azt hisszük, egyik sem az elsőt, sem az utolsót.”
Kortársunk, a kaposvári cigányzenészekről könyvet is író Lévai József György helytörténész sokatmondó kommentárja: „Regényes eset, regényes szerelem. Máig sem értem a női szív rejtelmeit, hogy mit szerettek meg ezen a műveletlen, himlőhelyes arcú, középszerű zenészen…” Lévai később mégis megpróbál választ találni: „Hogy mi volt Rigó vonzereje? A kényes úri dámák benne látták az egzotikum megnyilvánulását, a férfierő megtestesülését.”
Rigó néhány év múlva el is vált Barcza Mariskától; a válóper 1898. július 15-i  tárgyalása nagy érdeklődés mellett folyt le a kaposvári királyi törvényszéken (amely akkor még a vármegyeháza épületében működött).
Rigó új szíve hölgyének, a „milliomokkal” rendelkező Ward Klárának (aki valóban egy amerikai milliomos lánya volt) szintén nem tartozott legfeltűnőbb erényei közé az állhatatosság. Néhány év múlva ugyanis Rigót hagyta el, ezúttal egy olasz pincér kedvéért. A korabeli kaposvári sajtóvisszhang: „Szegény Jancsi! Az olasznak valószínűleg szebb szemei voltak, mint neki. A hercegnő később többször irt neki, s fölszólította, hogy éljenek ismét együtt, de – hármasban, az olasszal. Ezt az ajánlatot azonban Rigó János (ezért megérdemli a János nevet) fölháborodva utasította vissza.” (Somogyvármegye, 1905. június 3., 4–5. o.) Rigó a szakítás után már nem találta a helyét. A Klárával töltött – állítólag fényűző – évek után egyértelműen lefelé vitt az útja a lejtőn. Hatvankilenc éves volt, amikor Amerikában elvitte a tüdőbaj.
Emlékét nem muzsikusi teljesítménye őrzi, hanem elsősorban az asszonyszöktetés romantikus története, amely évekig adott beszédtémát a pletykakedvelő közönségnek, s filmest és operettszerzőt, fotóst és képeslapkészítőt éppúgy megihletett, mint költőt és festőművészt (konkrétan Ady Endrét és Toulouse-Lautrecet), s még angol rockzenekart is ezért neveztek el Rigó prímásról.
Az édeskés sztorihoz a róla elkeresztelt sütemény is jól illik. Amikor Pesten egy krémes, kakaós sütivel kedveskedett a szerelmének, a cukrász az ő nevét adta a finomságnak. (De az is lehetséges, hogy csak a leleményes cukrász reklámfogása volt a névadás, és maga Rigó nem is vett részt az akcióban.) A csokoládéval leöntött, kocka alakú, tejszínhabos, a barna szín három árnyalatában pompázó „rigójancsi” nagy népszerűségre tett szert, s a magyar cukrászat klasszikus készítményei közé került.
A kaposvári Kapos Hotel falán ezenkívül emléktáblát is lelepleztek Rigó Jancsi tiszteletére; azért e helyen, mert sokat muzsikált a hajdan ott álló Korona Szálló falai között. A 2013. augusztus 15-én rendezett táblaavatáson a kezdeményező, dr. Kéki Zoltán címzetes városi főjegyző mondott beszédet, s az ünnepséget stílszerűen cigányzene és süteménykóstoló kísérte.